A műköröm története

A mai értelemben vett műköröm története, egy körmét rágó fogorvossal kezdődött. A saját körmeinek pótlására a körömszéleire ragasztás nélkül helyezett fel fogászatban használt alapanyagot, de ez nem bizonyult tartós megoldásnak. Továbbra is arra próbál megoldást találni, hogy a letört vagy sérült körmöket hogyan tudná esztétikusan pótolni, így 1934-ben ‘Nu Nails’ név alatt forgalomba került a műanyag fogpótlás alapanyagából az úgynevezett tip, ami a saját körömre ragasztható.

 

A műkörmök térhódítása az 50-es években terjedt el igazán a filmipar tökéletességre törekvésének köszönhetően. A színésznők körmei nem voltak túl szépek, ezért a filmfelvételek idejére, a saját körmeikre vendégkörmöket ragasztottak. Ezek nem bizonyultak tartósnak, így a köröm technikusok segédszövetes ragasztótechnikával próbálkoztak.
A fogorvosok technikáiból sokat merített a műkörmös szakma. A fogpótlások anyagára alapozva létrehozták az első acryl (vagy ahogyan a köznyelv ismeri, porcelán) műkörmöket. Egy gyorsan száradó, 2 komponenses masszát hordtak fel spatulával – a köröm meghosszabbításaként egy sablonra, amit száradás után formáztak. Az anyagfelhordás előtt a természetes körmöket – a jobb tapadás eléréséért – durva csiszolóval érdesítették. A megszilárdult anyag nagyon kemény volt, ezért csiszológéppel formázták majd polírozták.

Két hét elteltével feltöltötték a lenőtt részt. A már kissé megsárgult, a széleken meglazult körmöket egy körömcsípővel távolították el. A körmök gombásodása egyáltalán nem volt ritka, mert a műköröm készítése előtt a baktériumokat, a gomba spórákat és a nedvességet nem távolították el a természetes köröm felszínéről.

A kor követelményeinek megfelelő körömmodellezés a 60-as évek végétől kezdődik az USA-ban, és a 70-es években kerül át Európába.
1974-ben Dr. Nordström egy teljesen új technológiát vezet be. Az új alapanyag monomerei egy rácsszerkezetet alkotnak, mely lényegesen javítja a műköröm ellenálló képességét. Ezt a modellező anyagot már sokkal vékonyabban lehet felhordani a természetes körömre, kiválóan formázható és így minimális után reszelést igényel. Ez az anyag már nem sárgul be és ellenálló az általános háztartási oldószerekkel szemben. A ma használatos műköröm ilyen alapanyagból készül.
1984-ben az UV fényre kötő műköröm alapanyagot, a zselét is ez alapján fejlesztették ki. Magyarországon a 80-as években kezd el a műköröm készítés elterjedni.

A műköröm építés technikája, a formák és díszítések módjai folyamatosan fejlődnek, változnak. A divattrendek egy-egy színt, technikát vagy formát felkapnak, míg másokat elfelejtenek, vagy újjáélesztenek. A divathoz igazodva, vagy tőle függetlenül mindenki megtalálhatja a személyiségéhez, körméhez legmegfelelőbbet, Megszámlálhatatlan színű festék, csillám, és egyéb dísz, akril kézi minták.
Sokszor tapasztalom, hogy a bőség zavarában nem is olyan egyszerű választani!

Alapvető követelmény a manikűrös, és a műkörömépítő képzettsége, a higiénia, és a kiváló alapanyagok használata, de sajnos sokan nem törődnek vele, hogy képzetlenségük (nem tudásuk) súlyos és sokszor maradandó sérüléseket okoz vendégüknek, és árt a körmös szakma presztízsének.

Azt is kiemelném, hogy nagyon sok vendég nem veszi figyelembe, hogy bármilyen jól is van megépítve egy műköröm, nem szerszámnak készült. Vigyázni kell rá, meg kell tanulni viselni, a saját köröm növekedésétől függően kb. kéthetente érdemes összereszeltetni, és időben feltöltetni. Ezzel nem csak a természetes köröm egészsége, hanem a műköröm szépsége és stabilitása is sokáig megőrizhető.

Nem ajánlatos otthon barkácsolva javítgatni, vagy leszedni, mert komoly károkat okoz a természetes körmeiben. Ha valaki elcsábul, de időközben rájön, hogy zavarja a műköröm, az kérje a szakszerű eltávolítást. Aki mindezt nem veszi figyelembe, vagy anyagilag nem engedheti meg magának, annak nem tanácsolom a műkörmök viselését.